Összes bejegyzés

A GYES/GYED melletti munkavégzés szabályai, lehetőségei

GYES melletti munkavégzés cover

Évről évre bővül a családok által igénybe vehető támogatások köre, ennek része az is, hogy a meglévő jogosultságokat kiterjesztik más családtagokra is. 

Ha közeleg a baba érkezése, esetleg csak szeretnél képbe kerülni a jövő tervezése kapcsán, akkor az alábbiakból megtudhatod, milyen lehetőségekre vagy jogosult, illetve mikortól vállalhat újra munkát az anyuka. Mutatjuk, mit kell tudni a CSED-ről, a GYED-ről és a GYES-ről.

GYES és GYED: ki kaphatja ezeket?

A gyermekek után járó különféle támogatások pénzügyi segítséget jelentenek a családok számára. A juttatások többségét ma már az édesapák, de a nagyszülők is felvehetik, ha megfelelnek a jogosultsági feltételeknek.

Nézzük meg, milyen támogatásra vagyunk jogosultak, ha gyermek érkezik a családba.

Mi az a CSED?

Csecsemőgondozási díj (röviden: CSED) egy olyan családtámogatási forma, amit kifejezetten a szülőanyák vehetnek igénybe gyermekük születése után. A szülési szabadság időtartamára (ez maximum 24 hét, azaz kb. fél év lehet) jár a CSED, abban az esetben, ha rendelkezünk a gyermekünk születését megelőző két éven belül 365 nap társadalombiztosítási jogviszonnyal. Az anya helyett az apa akkor mehet CSED-re, ha az anya egészségügyi okból nem élhet velük, vagy ha életét veszti.

A hatályos szabályok szerint a CSED időtartama összesen 168 nap (24 hét), ami pontosan megegyezik a szülési szabadság időintervallumával. Tehát a gyermek fél éves koráig igényelhető a CSED. 

A CSED összege 2024-ben 

A CSED kalkulátor idén változatlanul az anya jövedelmének 100%-val számol, az utolsó 180 naptári napi átlagkeresetet veszik a számítás alapjául.

A CSED folyósítása esetén a bruttó fizetésből mindössze a 15%-os személyi jövedelemadót vonják le. Idei évtől fontos változás, hogy amennyiben az anya érvényesítheti a 30 év alatt gyermeket vállaló nők szja-mentességét – ami a CSED, GYED összegére is érvényes -, úgy a bruttó bére 100%-át megtarthatja nettóban.

Nézzünk egy példát:

  • Minimálbéres CSED 2024: a bruttó minimálbér 2024-ben 266.800 Ft.
  • Garantált bérminimum CSED 2024: a bruttó szakmunkás minimálbér 326.000 Ft idén.

Ha a CSED igénylő anya nem rendelkezik a 365 napos biztosítási jogviszonnyal, méltányossági alapon is folyamodhat CSED-ért. 

Fontos tudnivalók:

  • ha az anya betegszabadságról megy CSED-re, akkor a kezdeti hónapra a távolléti díj jár;
  • ha az anya társas vagy egyéni vállalkozó, akkor a minimálbér 2024 évi összege alapján számolják a CSED-et.

Bővebb információért a CSED szabályairól keressük a következő jogszabályok 2024 évére hatályos állapotát:

  • 1997. évi LXXXIII. törvény;
  • 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről;
  • 2019. évi CXXII. törvény.

Mi az a GYED?

A kisgyermekes családok számára az egyik legnagyobb segítséget a gyermekgondozási díj nevű (röviden: GYED) támogatás nyújtja. Akár teljes munkaidőben is dolgozhatunk, ez az ellátás akkor is igényelhető és jár. 

A GYED egy nem szociális alapú, társadalombiztosítási jogviszonyhoz kötött családtámogatási eljárás, melyet az apa is kérhet. Célszerű azt a szülőt kiválasztani, akinek magasabb a fizetése. Illetve a GYED extra törvénycsomag óta hallgatók, nagyszülők is igényelhetik ezt a támogatást.

A GYED a szülési szabadság letelte után jár (ez az időtartam 168 nap), a gyermek fél éves korától a 2. életévének betöltéséig, ikreknél pedig a gyermekek 3. életévének betöltéséig. 

A GYED összege 2024-ben

A GYED 2024 évében változatlanul legfeljebb a minimálbér kétszeresének a 70%-a lehet maximum, ami 2024-ben bruttó 373.520 Ft, ebből 15% SZJA és 10% nyugdíjjárulék kerül levonásra. 

  • Ezek után a GYED 2024 nettója maximum 281.640 Ft lehet havonta, kedvezmény nélkül.
  • A GYED összege után családi adókedvezmény érvényesíthető, illetve a 30 év alatt gyermeket vállaló szja-mentessége is kérhető.

A diplomás GYED összege 2024-ben: 

  • alapképzésen résztvevő hallgatók esetében a minimálbér 70%-a után 186.760 Ft,
  • mesterképzéses hallgatóknak pedig a garantált bérminimum 70%-a után 228.200 Ft jár havonta maximum, ez bruttó összeg. 

A gyed előnye, hogy mellette korlátlanul lehet munkát végezni.

Mi az a GYES?

Szociális alapon mindenkinek alanyi jogon jár a gyermek születésétől a 3. életév betöltéséig a GYES, azaz a gyermekgondozási segély összege, amennyiben a gyermek után biztosítási alapon nem folyósítanak más juttatást.

A GYES összege 2024-ben

A GYES összege havonta fix bruttó 28.500 Ft, gyermekenként (a GYES kalkulátor az öregségi nyugdíjminimum 100%-át számolja). A 10%-os nyugdíjjárulék levonása után nettó 25.650 Ft/hó. 

  • A GYES összege 2024-ben 1 gyermekre: bruttó 28.500 Ft/hó
  • A GYES összege 2024-ben 2 gyermekre: bruttó 57.000 Ft/hó
  • A GYES összege 2024-ben 3 gyermekre: bruttó 85.500 Ft/ hó
  • A GYES összege 2024-ben 4 gyermekre: bruttó 114.000 Ft/hó

A GYES/GYED melletti munkavállalás szabályai

Sokan kérdezik, hogy lehet-e munkát vállalni gyes mellett? Ha valaki egyéni vagy társas vállalkozóként dolgozik, az Cst. törvény szerint nem folytat keresőtevékenységet, tehát ennek a működése gyes alatt az első 6 hónapban sem akadály.

Nagyszülő gyes mellett csak a gyermek 3 éves kora után, legfeljebb heti 30 órában folytathat keresőtevékenységet, vagy korlátlanul ha az az otthonában történik.

GYED mellett dolgozni ér!

A GYED 2024-es szabályai lehetővé teszik a támogatásban részesülő személy számára a munkavégzést. Időkorlátozás nélkül lehet a GYED juttatása mellett kereső tevékenységet végezni. 

A GYED összege 2024-ben nem csak a szülőanya részére folyósítható, hanem jogosult lehet még például:

  • az apa,
  • az örökbefogadó szülő
  • vagy a gyám is.

Fontos megjegyezni, hogy a GYED folyósítása alatt a gyermeket otthon kell nevelni, nem lehet napközbeni ellátást nyújtó intézményben elhelyezni (nem lehet pl. bölcsődébe adni), kivéve abban az esetben, ha a jogosult keresőtevékenységet folytat vagy nappali képzésen tanul.

Nagyszülői GYED esetében a gyermeket szintén otthon kell nevelni, feltétele, hogy a nagyszülő ezalatt nem folytathat kereső tevékenységet. Kivéve, ha azt kizárólag saját háztartásában végzi.

Főállású anyaság melletti munkavégzés

A szülői feladatokkal járó tevékenység főállásban is végezhető mind az anya, mind az apa számára. Az úgynevezett főállású anyaság a gyermeknevelési támogatás (GYET) igénybevételét jelenti. Az igénylő szülő, az öregségi nyugdíjminimummal azonos összegű támogatásban részesül. 

  • Az igénybevételéhez legalább 3 kiskorú gyermek nevelése az egyik feltétel.
  • Emellett a legfiatalabb gyermek 3 és 8 év közötti kell legyen.
  • A támogatás a legidősebb gyermek 18. életévének a betöltéséig él.
  • Ha háromnál több gyerek van a családban, akkor a GYET tovább tart a soron következő gyermek 18. születésnapjáig.

A GYET beleszámít a nyugdíjra jogosító szolgálati időbe, sőt, a nők esetében a kedvezményes nyugellátás igénylésekor a 40 év szolgálati időbe is.

Gyed melletti munkavégzés

Anyuka munkavállalása gyerek mellett – hány órában dolgozhat?

Fontos tudni, hogy lehet dolgozni a GYET mellett, de csak maximum heti 30 órában. Így alkalmi munka is vállalható. Kivételt képez a teljes mértékben otthonról végzett munka. A GYET-ből származó bevétel után nem kell személyi jövedelemadót fizetni.

További érdekes különbség, hogy a GYES és GYED támogatási formák esetében a munkaadó köteles fizetés nélküli szabadságot biztosítani az igénybe vevő számára. Azonban a GYET esetén erre már nem kötelezhető!

Érdemes azzal is számolni, hogy a GYET nem vehető igénybe, ha a rendszeres gyermeknevelési támogatások (CSED, GYES vagy GYED) bármelyikében, vagy egyéb rendszeres ellátásban, például öregségi nyugdíjban részesül az igénybe vevő.

A GYET olyan családok esetében lehet jóválasztás, ahol az igénybe vevő szülő otthonról dolgozik. Ezért megfontolandó a főállású anyaság melletti munkavégzés.

Apa GYED munka mellett

Mi van, ha a férfi dolgozna GYED mellett?

A GYED az apáknak is elérhető, így az anyák még könnyebben visszamehetnek dolgozni, az apák pedig jobban kivehetik a részüket a gyermeknevelésből. 

Van olyan eset, hogy a magasabb keresetű apa munkavégzés mellett igényli a GYED-et, miközben a szülés és a CSED idejére a munkaerőpiacról kieső vagy eleve nem dolgozó anyák ugyanúgy otthon gondozzák a gyerekeket. Az apa fizetése után járó GYED ugyanis sok esetben több, mint amit az anya megkereshetne. Rövid távon megérheti, azonban akik hosszú távon gondolkodnak, azoknak érdemes megfontolni ki igényelje a GYED-et. Hosszú távon ugyanis a nők fizethetik meg az árát. Mivel a gyermeket otthon nevelő nőnek ezalatt nincs egészség- és nyugdíjbiztosítása, és szolgálati ideje sem keletkezik – kiszolgáltatottsága nem csökken, hanem nő.

GYED melletti munkavégzés más munkáltatónál

Felmerülhet a kérdés, hogy szabad-e más munkáltatónál dolgozni? Ha valaki a fizetés nélküli szabadság alatt más munkáltatónál szeretne dolgozni, akkor vegye elő a munkaszerződését, és alaposan olvassa el. Ezt követően utána kell járni, hogy van-e a munkáltatójánál erre vonatkozó szabályzat. A Munka törvénykönyve alapvetően nem tiltja, de a bejelentési kötelezettség levezethető az Mt. alapelvekből. Tehát eltitkolni a GYED melletti munkavégzést más munkáltatónál semmiképpen sem ajánlatos.

Meddig jár a GYES/GYED, mikortól javasolt a kismama visszatérése a munkába?

A jelenlegi magyar törvények, mint egy szociális háló lehetőséget biztosít a családok számára, hogy a szülő akár a gyermek 3 éves koráig otthon legyen gyermekével. 

  • Ugyanis a GYED a szülési szabadság letelte után jár, a gyermek féléves korától a 2. életévének betöltéséig.
  • Továbbá jár a gyermek születésétől a 3. életév betöltéséig a GYES.

Sok anyukát várnak vissza a munkáltatók már a CSED lejártát követően. Valamint sokan anyagi okokból kényszerülnek munkavállalásra a gyermek születését követő rövid időn belül. 

Legkorábban a CSED folyósításának lejártát követően lehet keresőtevékenységet folytatni anélkül, hogy le kellene mondanod az ellátásokról.

A CSED időszaka alatt úgynevezett szülési szabadságon van az édesanya, vagyis nem fizetés nélküli szabadságon. Tehát, ha a 169. naptól, azaz a szülési szabadság lejártát követően rögtön munkába állna, akkor erről a szándékáról nyilatkoznia kell. A visszatérési szándékot a munkáltató felé mindenképp írásban jelezni érdemes, hogy nem kéri a fizetés nélküli szabadságot a szülési szabadság lejártát követően, hanem rögtön munkába áll.

Ha azonban már megigényelte és tölti a fizetés nélküli szabadságot az anyuka, azonban ezt szeretné megszakítani és visszatérni az aktív munkavállalók közé, azt jelezni kell. Ezt a szándékot írásban kell közölni a munkáltató felé 30 nappal a fizetés nélküli szabadság megszüntetésének napja előtt (MT.133 § (2)). 

Továbbá fontos tudni, hogy 2023-tól „Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról" szóló T/1845. számú törvényjavaslat alapján változik a munka törvénykönyve. 

  • Az új szabályok szerint a szülőknek gyermekük 4 éves koráig a munkáltató köteles biztosítani a részmunkaidő lehetőségét.
  • Emellett a gyermek 8 éves koráig kérhetik a munkavégzési hely és a munkarend módosítását. 
  • Valamint távmunkát is igényelhetnek a szülők, amit csak kellő indoklással utasíthat el a foglalkoztató.  

Az, hogy mikortól javasolt a kismama visszatérése munkába az mindig specifikus kérdés, és egyéni vagy család szinten hozott döntés. Egyedi helyzetek vannak, ezért a fentiek tudatában mérlegeljen mindenki, hogy melyik lehetőséggel él. 

Kisgyermekesek munkavégzése és foglalkoztatása

Ha a munkáltató is szívesen alkalmazna és a szülőnek is lenne kedve visszatérni dolgozni a gyermek gondozása alatti első 3 évében, akkor ez is megoldható rajtunk keresztül. 

2021. július 1.-től ugyanis lehetőség nyílt kedvező adózási feltételek mellett a kisgyermekes szülők számára újra dolgozni. Szövetkezetünkön keresztül a munkába visszaálló szülőt csak a 15% személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség terheli. A munkáltatót pedig semmilyen munkáltatói teher nem sújtja a kisgyermekesek foglalkoztatása során, ebben a formában. 

Ha gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozást segítő ellátásban részesülsz, és szívesen egészítenéd ki a bevételedet, akkor várjuk a regisztrációdat. Mindezek költsége csupán egy 1000 Ft-os szövetkezeti részjegy kifizetése. 

Továbbá a nagyszülőknek is kedveskedünk! Nyugdíjas foglalkoztatási típusunk lehetővé teszi, hogy az öregségi nyugdíjellátásban részesülők is kedvező feltételek mellett vállaljanak munkát. Így több idő marad az unokákra! Fedezze fel munkavégzési lehetőségeit nagyszülőként!

140

Küldj egy tapsot ha tetszett

140