Összes bejegyzés

Mit dolgozzak? Karrierépítés tippek

A karrierépítés lépései, fontossága

Az életünk során gyakran állunk szemben azzal a kérdéssel, hogy milyen karriert építsünk magunknak. Lehetsz frissen végzett egyetemista vagy éppen tapasztalt szakember, előfordul, hogy tanácstalanok vagyunk, nem tudjuk, melyik úton induljunk el, milyen munka illik hozzánk leginkább. Az életkor nem számít, hiszen a karrierépítést sosem késő elkezdeni, és ez a kihívás mindenkit érint. A következőkben megvizsgáljuk, hogyan találhatod meg azt az utat, ami a legjobban fejleszti és kielégíti szakmai ambícióidat. Segítünk, ha karrierváltásba vagy, illetve akkoris számíthatsz ránk ha pályakezdőként akarsz irigylésre méltó eredményeket elérni.

Az örök kérdés: mit dolgozzak?

Az életünk egyik legfontosabb része a karrierünk, de gyakran feltevődik az a kérdés, hogy: milyen munka illik hozzám? Az emberi személyiség rendkívül sokszínű, és az érdeklődési területek, a szenvedélyek valamint az ambíciók széles skálán mozognak, és emiatt nehéz dönteni, hogy milyen pályát válasszunk. Amikor azt keresed, milyen hivatással lennél elégedett, meg kell válaszolni néhány nehéz kérdést. Vonulj félre, és kicsit mélyedj magadba. Tedd fel a kérdést: milyen munka illik a személyiségemhez? Vedd sorra a különféle munkaköröket, és gondolkozz el rajta, hogy mi tetszik benne, és mi nem.

Ebben a cikkben arra fogunk összpontosítani, hogyan fedezd fel a saját egyedi képességeidet és személyiségedet, hogy megtalálhasd azt a munkakört, ami igazán illeszkedik hozzád.

A karrierépítés szabályai

Azok, akik erőfeszítés nélkül lépegetnek előre a karrierjükben, általában tudatosan cselekednek, és ismerik a karrierépítés szabályait.

Az önismeret a karriertervezés alapja. Az embernek meg kell ismernie önmagát, beleértve a képességeit, érdeklődési területeit, értékrendjét és szenvedélyeit. A karrierépítés szabályai, amelyek segítenek, hogy beindítsd azt az életpályát, amire mindig is vágytál. 

  • Személyiségtesztek: az interneten már számos önismereti, ingyen kitölthető teszt érhető el, amelyek segítenek feltárni személyiségjegyeidet és azokat a területeket, amelyek érdekelnek.
  • Önéletrajz elemzés: Az önéletrajzod átnézése segíthet felfedezni olyan mintákat vagy ismétlődő témákat, amelyek felhívhatják a figyelmet az érdeklődési területeidre és képességeidre. Ha pályakezdő vagy, és egy ütős, megnyerő önéletrajz van szükséged, akkor válaszd önéletrajzkészítőnket, hogy a HR-s szűrőn is átmenjen a CV-d.
  • A kiemelkedő önéletrajz után egy erős személyes márka felépítése a következő szint. Van már LinkedIn fiókod? Ha nincs, akkor gyorsan készíts, hiszen rengeteg HR-s használja az ideális jelölt felkutatására ezt a platformot. Ha a szakmai előrelépés a célod, akkor kihagyhatatlan a LinkedIn-en való aktív jelenlét.
  • Csiszold a kommunikációs készségeidet!
  • Karrier coach vagy tanácsadó: ha speciális munkakört töltenél be, akkor szakértő munkatársaink képesek felkutatni a legjobb állásokat, amelyek az egyéni preferenciáidnak is megfelelnek. Összehangolják a személyes céljaidat és képességeidet, majd útmutatást nyújtanak a karriertervezésben. Ha ennél többre vágysz, akkor saját fejvadászod is lehet, aki a még meg nem hirdetett pozíciókat is képes kinyomozni.
  • Networking: kapcsolatok kiépítése olyan területeken dolgozó szakemberekkel, amelyek érdekelnek. Faggasd ki őket a munkájukról, pályafutásukról. Hogyan jutottak el oda, ahol most vannak? Mindez segíthet mélyebben megérteni az adott szakma valóságát. Kérd meg őket, hogy meséljenek a mindennapjaikról. Érdekes és hasznos információkhoz fogsz jutni.
  • Tanulás és kísérletezés: néha az egyetlen módja annak, hogy kiderítsd, mi érdekel igazán, az, ha kipróbálsz különböző dolgokat. Különböző kurzusok vagy munkakörök kipróbálása révén tapasztalatot szerezhetsz, ami segít kizárni bizonyos munkaköröket, emellett magabiztossá tesznek. Ezáltal pedig egyszerűbb megtalálni az igazi szenvedélyt.
  • Jelentkezz állásokra! A Viapan aktuális állásajánlatai között válogathatsz egyszerűen megyékre vagy kategóriákra bontva is.

A folyamatosan változó munkaerőpiacon minden eddiginél fontosabb az egyéni karrierfejlesztéssel foglalkozni. Hiszen ma már kevés „elég jó” munkatársnak lenni. Ki kell tűnni! Akár új állást keresel, akár előléptetésre törekszel, akár a jelenlegi szakterületeden szeretnél fejlődni, vagy „csak” a hozzád illő állást és munkát keresd ki kell emelned:

  • azokat az eredményeket, értékeket, feladat- és munkamorált, amiben te vagy a legjobb;
  • ami téged jellemez, ami a te specifikumod.

Akármilyen területen kívánsz elhelyezkedni szükséges a lexikális tudásod adaptálni az adott cég adott feladatkörére. Akár villanyszerelő vagy, akár könyvelő, mindig az adott helyzethez kell igazodnod, és ott megmutatni szakmai hozzáértésed. Így a következő cégnél betöltött következő pozíciód is egyedi lesz. A karrier tippek segítenek abban hogy hatékonyabban végezzük a munkánkat. A keményen dolgozó és jó eredményeket felmutatókat adott szituációban előléptetik őket és fizetésemelést kapnak. Ezek a sikeres emberek ismérvei, akik tudják, hogy mit akarnak és azért kitartóan tesznek is. 

Álláskeresési tippek a Viapantól!

Mit szeretsz csinálni, mi az amibe a legjobb vagy? Ez hogyan alakítható feladattá és milyen munkakör része? A karrierépítés gyakorlati lépései, melyek segítenek megválaszolni az örök kérdést: milyen munka való nekem?

Feladatokba, és ne pozíciókba gondolkozz! 

  • Listázd ki magadnak, hogy mit is csinálsz valójában a munkahelyeden, vagy ha álláskereső vagy akkor azt írd össze, hogy előző munkahelyeden milyen feladatokat láttál el. Sorolj fel 20-30 feladatot.
  • A pozíciómeghatározáshoz nézd meg, hogy hányféle állás jönne ki a feladatlistádból. Valamilyen rendszerező elv mentén csoportosítsd tovább őket, és látni fogod milyen meghirdetett munkáknak felelnek meg.
  • Az így kapott pozíciókat mind meg is pályázhatod, egy ezekre írt, testreszabott önéletrajzzal.
  • Az eredmény akár meglepő is lehet. Előfordulhat: karrierváltás, specializáció, feljebblépés, pályaújrakezdés is.
  • Légy kitartó és elhivatott, hogy az esetleges hiányzó kompetenciákat akard és tudd is fejleszteni.
  • Légy informált! Szakmai kapcsolataidat használd fel arra is, hogy érdeklődsz még meg nem hirdetett, de kilátásba kerülő pozíciók felől.

Fontos megjegyezni, hogy ez a folyamat hosszabb időt vehet igénybe, és változhat az életünk különböző szakaszaiban. A kulcs a türelem, az önreflexió és a nyitottság az új lehetőségek iránt. Az emberi személyiség folyamatosan fejlődik, és a karrierünk is alkalmazkodhat ehhez a fejlődéshez. 

A karrierépítés sosem késő!

Bár jó, ha korán elkezded, de sosem késő új irányt venni céljaidért. Az élet folyamatos tanulás és fejlődés, bármilyen időpontban lehetőséged van az előrelépésre. Ne hagyd, hogy az életkorod vagy a korlátozó gondolatok megakadályozzanak abban, hogy elérd a vágyott karriercélokat. 

  • Segíthet egy folyamatábra

Rajzolj folyamatábrát, megjelölve karriered menetének logikus lépéseit. Olyanokat, mint: jelentkezni kell a főiskolára, sikeres felvételi, gyakorlatszerzés, önéletrajzírás, első állásinterjú, és így tovább. Minden alkalommal, mikor végzel egy rubrikával, lepd meg magad valami apró különlegességgel. Ha megtanulod a nagy célokat kisebb részekre felosztani, akkor könnyebben elérhetővé válnak.

  • Képzeld bele magad a karrieredbe!

Meditációs technikával irányítsd magad felé a célodat. Lásd magad ügyvédnek, ahogy épp egy ügyön dolgozol, vagy ügyfelekkel tárgyalsz. Ezt minden nap gyakorold. A folyamatábra minden lépését játszd le a képzeletedben. 

Mit dolgozzak? Kérdések és válaszok a Viapantól

Írj össze minden részletet, ami a vágyott munkáddal kapcsolatos. Fizetés, munkaidő, munkakörülmények, közlekedés, stb. Helyezd ezt a listát és a képet az asztalodra jól látható helyre. Így emlékezni fogsz mindig a kitűzött célokra!

Milyen munka való nekem? Toborzóink tudják a választ!

Add le az önéletrajzod, és regisztrálj hozzánk. Pár nap múlva tapasztalt toborzóink segítenek megtalálni a hozzád illő állást. Addigis böngéssz az álláslehetőségek között!

12

Küldj egy tapsot ha tetszett

12