Összes bejegyzés

Magyarországon dolgoznál határon túliként?

Határon túlról állás

Határon túlról munkakeresés? Aki mer, az nyer

A mai hétindító sikertörténet tanulsága, hogy merni kell belevágni az újba. Péter a Vajdaságból költözött át Kecskemétre. Ez már önmagában is bátorságpróba, de a mai történetből kiderül, hogy Péter nem csak ezért számít talpraesett munkavállalónak.

Határon túli magyarként is van számodra állás Magyarországon

Péter a Vajdaságból származik. Eredeti szakmája asztalos, de most Kecskeméten találta meg a számítását, méghozzá az autóiparban. De az asztalos szaktudását is hasznosíthatta már a kecskeméti mindennapjai során. 

Péter úgy került a Viapan Dologidő-s munkavállalók közé, hogy a Facebookon látott egy hirdetést, amelyben Kecskemétre kerestünk összeszerelőket. Beküldte a jelentkezését, és 20 perc múlva már csörgött is a telefonja, majd hamarosan személyesen is találkozott a munkatársunkkal. Ezután pedig már utazhatott is orvosi vizsgálatra és üzemlátogatásra. Kicsit később pedig összecsomagolt, hogy Kecskeméten vágjon bele egy új életbe.

Vajdaságiként állást keresni Magyarországon

Péter elmesélte, hogy több barátjával együtt tervezgették az áttelepülést, de végül csak egyedül ő valósította meg ezt a tervet. Szerencsére ettől még egyáltalán nem magányos: igyekszik megtalálni a közös hangot a munka- és lakótársaival. Kollégáink odafigyelnek arra, hogy hasonló életkorú, érdeklődésű munkatársakat helyezzenek el egy szálláson, de ahhoz, hogy tényleg jó légkör legyen, szükség van a Péter-féle derűre és nagyvonalúságra. 

Határon túli magyarok álláskeresése: a papírmunkában is segítünk

Bár a kollégáink segítenek a papírmunkában, az engedélyek vagy igazolványok megszerzésében, Péter saját maga is remekül elboldogul. Olyannyira, hogy vette a bátorságot, és kérte, hogy (főleg a közlekedés miatt) belvárosi szálláson legyen elhelyezve. Márpedig aki mer, az nyer. Karcsinak sikerült elintéznie, hogy Péter bérlakásba kerüljön, így munka után még belefér egy kis szórakozás, nem kell aggódni a busz miatt. Péter még az asztalos ismereteit is hasznosította, mert a frissen bérelt lakásban ő rakott össze néhány bútort. Kellemest a hasznossal. 

Ez a történet ékes bizonyítéka annak, hogy bátraké a szerencse. Megéri kíváncsinak lenni, kipróbálni magunkat valami új területen, és kérés vagy probléma esetén beszélni a főnökkel vagy a projektvezetővel. Reméljük, Péter története másokat is ösztönöz, és sok sikert kívánunk neki a munkájában. 

0

Küldj egy tapsot ha tetszett

0