Összes bejegyzés

Betanított munkából jobb életet

sikeres karrierek

Karrier betanított munkával? 

A Viapan Dologidőnél az a jelszavunk, hogy megadjuk mindenkinek a munka örömét. Még ha ez nem is mindig lehetséges, nagyon örülünk, ha sikeres dolgozókról hallunk. Egy ember sikere pedig sokaknak adhat erőt. Tudjuk, hogy van, aki időnként elveszti a hitét, és irigykedik arra, akinek sikerült. Pedig ezzel a hozzáállással még senkinek nem lett jobb. Mondd azt inkább:  

“Ha neki összejött a siker, nekem miért ne sikerülne?”

Hogy nem könnyű? Persze. De semmibe nem kerül bizakodni, majd tenni is egy kicsit. És az már fél siker.

Egyáltalán mi a siker a munkában?

Szerintünk a siker az, ami az embernek sikerélményt ad. Hogy ez mennyire egyéni, azt három történettel mutatjuk be a Viapan Dologidő háza tájáról.

Katalin Szigetvár környékén él, és főleg közmunkából tartja el magát. Tavaly tavasszal meglátta, hogy a Viapan Dologidő egy nagy szigetvári üzembe betanított munkásokat keres. Eleinte félt, meg a korán kelés sem tetszett neki, de elhatározta, hogy az első havi fizetéséből ki fogja festetni a szobáját. Amikor elkészült a szoba, és még új függönyt is tudott venni, úgy érezte, megérte a fáradozás. Neki ez volt a siker.

Ferenc a Viapan Dologidő belső csapatába jelentkezett projektvezetőnek. Nem ő lett a befutó, de mégis jól járt. A felfrissített, kicsinosított önéletrajza segítségével, és azzal, hogy alaposan felkészült az interjúra, megjött az önbizalma. Így egy elsőre félelmetes, nagy kihívást rejtő lehetőségre is be merte adni a jelentkezését. A magabiztosságának köszönhetően őt választották. Nekünk ez is siker, nem beszélve arról, hogy Ferencnek mekkora.

Péter két évig dolgozott egy szekszárdi üzemben összeszerelőként. Kölcsönzött dolgozóként került oda, és a munkáltatója két év után átvette a saját állományába. Péter örül, hogy a cég hosszú távon is számít rá. 

Ebből a három történetből is látszik, hogy a munka terén a siker nagyon egyéni.

Hogy milyen sokfélék a munkavállalók, azt ezentúl egy interjúsorozatban mutatjuk be. Innentől kezdve rendszeresen olvashatod a sikeres dologidős dolgozók történeteit, amelyekből talán te is erőt meríthetsz. Ha pedig így lesz, akkor ne habozz, nézz körül az állásaink között.

1

Küldj egy tapsot ha tetszett

1