A szervezetfejlesztés lépései
Milyen a hatékony szervezetfejlesztés? Mik a szervezetfejlesztés lépései? Egyáltalán melyik vállalatnak van szüksége erre a folyamatra? Az elmúlt évtizedben a fejlődés a növekedéssel együtt járt kéz a kézben: a létszám, a költségek, a bevétel, a felhasználók növelésével. 2024-től viszont a meglévő erőforrások hatékonyabbá tétele, átcsoportosítása, sőt, akár a veszteség minimalizálása is szervezetfejlesztést igényel.
Mi az a szervezetfejlesztés?
Nem csak a cégek, hanem a dolgozók is növekedni szeretnének: anyagilag, erkölcsileg, tudásukban és kapcsolataikban. Amikor azt érzi egy cég, hogy neki a szervezeti kultúrát kell fejleszteni, akkor a dolgozók és a cég növekedési törekvéseinek általában nincs, vagy csak túl kicsi a keresztmetszete. Egy szervezetnek úgy kell a számokat előtérbe helyezni, hogy közben a kollégák érdekeit is szem előtt tartja.
A szervezetfejlesztés tehát egy olyan folyamat, mely során egy vállalat a működését, struktúráját és folyamatait átalakítja, hogy jobban tudjon alkalmazkodni a gazdasági környezethez, és növelhesse profitábilitását.
Minden szervezet legalapabb építőelemei a tőke, az eszközök és folyamatok és persze az emberek. Ebből a cégek többsége kizárólag az első kettőre koncentrál.
Pedig ha az emberektől kezdjük az építkezést, akkor sokkal kisebb energiát kell a másik kettőre fordítanunk vezetői, tulajdonosi szinten. A megfelelő emberek, ha megfelelő motivációval rendelkeznek, saját maguk fogják rendbe tenni a folyamatokat. Egy egészséges szervezetben elfogadott, hogy a cég növekedése az egyének növekedésével is jár - és a kollégák pontosan tudni fogják, hogy ehhez mindannyiuknak közösen kell tenniük. A dolgozók képzése és motivációja tehát az igazi szervezetfejlesztés.
Kinek a feladata a szervezetfejlesztés?
Az open office túlzott elterjedése jó példa arra, hogy mennyire képesek cégek eszetlen beleugrani bármilyen fejlesztési trendbe. A dolgozók többsége utálja és pont arra nem jó, amire elvileg kitalálták.
Pont, hogy a monoton, magányos, szürke munkásnapok szimbólumává vált. Pedig a menedzsment azt hitte, jó döntés lesz eltüntetni a paravánokat.
A vezetőségnek bár felelőssége, de nem feladata a szervezetfejlesztés. A legtöbb sikeres fejlesztési folyamatot egy, vagy több szakember vezényli le. Egy vállalat digitalizálása elengedhetetlen - de nem várhatjuk el az IT-részlegtől, hogy levezényelje azt. A legtöbbször külső cégek segítenek abban, hogy mely felhő-alapú vállalatirányítási szoftvert válasszuk, miért, és hogyan tanítsuk be legegyszerűbben a kollégákat a használatukra. Egy HR-tanácsadó cég pedig abban segít, hogy a megfelelő- fejlődésre hajlamos személyeket válasszuk ki a cégünkbe. Azokat, akik nem gátolják hanem elősegítik a vállalat fejlesztését.
A szervezetfejlesztés lépései
- Elsőként mérjük fel a cég jelenlegi állapotát. A gyengeségeket, a lehetőségeket. Nézzük meg a munkavállalók teljesítményét, dokumentáljuk a folyamatokat. Térképezzük fel a hibákat.
- Határozzuk meg a célokat,
- Közöljük azokat a kollégákkal,
- Közösen alkossunk stratégiát a célok elérésére,
- Dolgozzunk együtt azokon,
- Monitorozzuk folyamatosan a változások hatásait,
- És adjunk visszacsatolást a kollégáknak. Illetve kérjünk tőlük - ha éppen egy új szoftvert vezettünk be, kérdezzük meg, hogy mennyire könnyítette meg a napi munkát.
A szervezetfejlesztés fő elemei a:
- Strukturális változások: A szervezeti struktúrák és hierarchiák átalakítása vagy módosítása a hatékonyabb kommunikáció és döntéshozatal érdekében.
- Folyamatfejlesztés: A munkafolyamatok, eljárások és rutinok felülvizsgálata és javítása a hatékonyság és a minőség növelése érdekében.
- Kommunikáció és együttműködés: A belső kommunikációs csatornák és módszerek fejlesztése, hogy jobb együttműködés és információáramlás valósuljon meg a szervezet tagjai között.
- Kultúraváltás: A szervezeti kultúra és értékek átalakítása az új célok és elvárások tükrében, ami hozzájárulhat az alkalmazkodóképesség növeléséhez.
- Képzés és fejlesztés: A dolgozók képzése és fejlesztése olyan kompetenciákban, amelyek elősegítik a hatékonyabb működést és a változásokhoz való alkalmazkodást.
- Teljesítménymenedzsment: Az egyéni és csoportos teljesítményértékelés és visszajelzés folyamatának javítása, hogy ösztönözze a magasabb szintű teljesítményt és fejlődést.
- Változásmenedzsment: A változások bevezetése és kezelése a szervezeti életben, beleértve az esetleges ellenállás és bizonytalanság kezelését is.
A szervezetfejlesztést azonban nem lehet siettetni! Abban a bizonyos vezetői irodában komoly energiákat mozgósítanak, hogy a cég jobban teljesítsen. Akciótervek készülnek, kinevezések, új kollégák kerülnek a képbe, teamek alakulnak és fancy folyamatleírások, új szabályok, amiket majd mindenki jól betart.
Lent a gyártósoron, a kisbolt pultjában, az iroda open office végtelen sorai közt pedig komoly diskurzusok kezdődnek, egész kis szakszervezeti mozgalmak, hogy “Te, mit szólsz a Bélához, már megint valami hülyeségen törik az agyukat, amit végül mi szívunk meg” vagy “Atyavilág, mekkora kedvem van megint ehhez a tréninghez!”.
Ezek azok az esetek, amikor egyszerűen gyorsabban történnek a dolgok, mint ahogyan azt a szervezet (szervezetfejlesztés) elbírná, ahogy az emberek elbírnák. Vezetői szinten elsősorban olyan céges kultúra kiépítése kell, hogy a cél legyen, amelyben egymást húzzák bele a kollégák a fejlődésbe. Ahol az lesz a ciki, ha valaki elmaradozik a tréningekről, ahol az a menő, ha valaki feláll és megvalósítja az ötleteit nem csak a kihelyezett ládába dobálja be. Ahol reggeli kávéja után a kolléga saját felelősségtudatával veti bele magát a meghatározott keretek kiszélesítésébe.
Segítünk a vállalati kihívások leküzdésében!
Legyen szó gyári munkáról, könyvelőről, vagy felsővezetőről - mi megtaláljuk az Önök cégének a legjobb munkaerőt! Nem csak munkaerőt, hanem tanácsot is adunk!
Nézze meg kapcsolódó szolgáltatásainkat:
- Munkaerő kölcsönzés
- Munkaerő közvetítés
- Diákfoglalkoztatás
- Külföldi munkavállalók foglalkoztatása
- Nyugdíjas foglalkoztatás
- Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása
- HR tanácsadás
- Fejvadászat
- Vezetési tanácsadás
És olvassa el kapcsolódó cikkünket a munkaerőpiac egyéb kihívásairól!