Összes bejegyzés

Második körös állásinterjú

Állásinterjú tippek

A második körös állásinterjú

A második körös állásinterjú talán sokkal lazább lesz, mint az első, mert már nagyjából eldöntötték, hogy te vagy az ő emberük, csak egészen biztosra akarnak menni, vagy egyszerűen csak tartani akarják magukat a vállalati protokollhoz, amely kétkörös kiválasztást ír elő. 

De az is előfordulhat, hogy most jön a neheze, mert több emberrel találkozol – cégvezetőkkel, leendő munkatársakkal –, akik azt akarják felmérni, beleillesz-e a vállalati kultúrába és az adott csapatba. Így vagy úgy, erre az interjúra is úgy kell készülni, mint az elsőre.

második körös állásinterjú

Tipp: gondold át, mi történt az első interjún

Először is vedd sorra, milyen kérdések hangzottak el az első alkalommal, mit válaszoltál, és hogyan reagált a HR-es. A második körös interjún ennek a beszélgetésnek a továbbfejlesztett változatára kerül sor, ahol jobban meg akarnak ismerni szakmai és emberi szempontból. 

Szedd össze, mit tudtál meg a vállalatról és a felkínált munkáról, és mik azok a kérdések, amiket szerettél volna feltenni, de valamiért ez nem jött össze. A második interjú kiváló alkalom arra, hogy ne csak téged ismerjenek meg jobban, de te is minél több információt megszerezz a vállalatról.

Milyen kérdések lehetnek a második körös állásinterjún?

A második interjún valószínűleg találkozol a leendő közvetlen feletteseddel és munkatársaiddal, aki már konkrétan arra lesznek kíváncsiak, milyen leszel, amikor velük dolgozol. 

  • Alaposabban rákérdezhetnek, hogy milyen képességeid vannak? 
  • Milyen tapasztalatokat szereztél, 
  • hogyan oldanál meg különféle problémákat? 

Megpróbálják majd kideríteni, 

  • melyek a személyiséged legfőbb jellemzői, 
  • hogyan dolgozol csapatban, 
  • miként viselkedsz konfliktushelyzetben, 
  • humorral kezeled-e a stresszt, vagy azonnal bepánikolsz. 

Arról kell tehát meggyőzően tanúbizonyságot adnod, hogy hasznos, sőt nélkülözhetetlen tagja leszel a szervezetnek, és helytállóak voltak azok a jó benyomások, amelyeket az első interjún rólad szereztek leendő munkáltatóid.

A többkörös interjúk lényege, hogy érdeklődj!

Ha már az első interjúra is a mi tippjeink alapján készültél fel, akkor nyilván rákérdeztél néhány alapvető dologra a céggel kapcsolatban. Most azonban eljött az ideje, hogy a második körös interjún alaposabban kifaggasd az asztal túlsó oldalán ülőket. 

Nem fogják rossz néven venni, mindig pozitív hatást kelt, ha a jelölt őszintén érdeklődik a szervezet iránt, és célirányos kérdéseivel elárulja, hogy pontosan tudja milyen információkat érdemes megszereznie. Kérdezz rá a céges kultúrára, meséltesd el a leendő főnökkel, munkatárssal, miért érdemes ott dolgozni milyen tervei vannak a vállalatnak a változó gazdasági környezetben. 

Törekedj arra, hogy érdemi beszélgetés alakuljon ki, mert ez megerősíti a felvételiztetőket abban az érzésükben, hogy te vagy az ő emberük. Végül, ha nem tesznek azonnal ajánlatot, ne felejtsd el megkérdezni, hány körre számíthatsz még, illetve általában hogyan alakul a továbbiakban a felvételi procedúra.

A második körös interjú - összegzés

A második körös interjú általában a legjobb jelöltekkel végeztetik el, akik az első kör során pozitív benyomást keltettek. A lényeg itt az, hogy az interjúztatók részletesen felfedezzék a jelölt szakmai hátterét, képességeit és személyiségét. Gyakran részt vesznek ezen a szakmai vezetők, a HR-szakemberek és esetlegesen más kulcsfontosságú személyek a cégtől.

A második interjú lehetőséget ad a jelöltnek arra, hogy részletesebben beszéljen a szakmai tapasztalatairól, projektekről és eredményekről. Az interjúztatók olyan kérdéseket tehetnek fel, amelyek mélyebben megvizsgálják a jelölt képességeit és hogyan alkalmazkodik az adott szerepkörhöz. Ezenkívül lehet, hogy szituációs kérdésekkel vagy problémamegoldási feladatokkal is találkozik a jelölt.

67

Küldj egy tapsot ha tetszett

67